|
Siker
|
|
2010. november 22. hétfő, 08:32 |
Ma, amikor minden, magára valamit is adó cég jelen van az interneten, Önnek is ki kell használnia minden olyan lehetőséget, amit az internet , az internetes értékesítés nyújt. Egyszerűen jelen kell lenni! Ismerős ugye az a mondat, hogy „hajózni muszáj”? Most hallottuk az eredeti mondat folytatását, ami úgy hangzik, hogy viszont „élni nem!”
Lefordítva a mai helyzetre: ha „élni” akar, netezni muszáj!
Lehet, hogy nem szereti, lehet, hogy nem hisz benne, de kérem, nézzen körül a világban! Először csak az lett mindennapos, hogy a pizza házhoz jött, majd a virág is, sokaknak ma már a mindennapi élelmiszer. Az emberek jó része, ha bármire szüksége van, legyen az információ, termék vagy szolgáltatás, beírja, amit keres a Google-ba, és máris válogathat, mit olvas el, mit rendel meg. Ha Önt nem találják ott, akkor mástól rendelnek!
Ha üzletet akar, dolgoztassa az internetet saját hasznára!
Önt megtalálják az interneten?
- Esetleg, hagyományos boltja mellett , gondolkozik a net-es értékesítésen is?
- Gondolkozik, de attól tart, hogy esetleg „nem jön be”, és akkor semmit sem fog érni egy gyönyörűen elkészített weboldal, vagy webáruház?
- Azt gondolja, hogy sose fog a Google-ban az első oldalra kerülni?
Osszuk meg a kockázatot! Mi ezt ajánljuk:
- Készítünk Önnek a szokásos ár töredékéért gyönyörű, kívánságának megfelelő weblapot, webáruházat, társkeresőt, partnerprogramot, pont olyat, amilyet szeretne.
- Így lényegesen kevesebb pénzből elindíthatja a web-es vállalkozását!
- Ha kívánja üzemeltetjük naprakészen! Megkíméljük a napi „favágó” munkától, hogy Ön az idejét a cége felvirágoztatására fordíthassa!
- Feltöltjük termékeit, cikkeit, frissítjük az információkat, egyszóval elvégzünk mindent, ami ahhoz szükséges, hogy weboldala pénzt termeljen Önnek!
- Ügyfélszolgálatot biztosítunk, telefonon, e-mail-ben, faxon.
- Mindezt - feladattól függő - reális, és megfizethető havi díjért tesszük! Tekintettel arra, hogy mi azt szeretnénk, ha a vállalkozása egyre jobban működne - hiszen csak így lesz sokáig a partnerünk - megteszünk mindet, hogy Ön a legjobb pozíciót érje el a keresőkben.
Kérem, tekintsen meg néhány referencia munkánkat!

weboldal

webáruház webáruház
hírgyűjtő
További segítségként ajánlunk, budapesti cégképviseletet (pl. itt tudná a vevő az árut átvenni), esetleges árubeszerzést, ügyintézést. 20 éves ügyintézői gyakorlattal. Érdeklődni a 30/999 14 59-es telefonszámon és
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen lehet.
Használatra kész Webáruház (áru nélkül) alapdíja: 19.900.- Ft egyszeri díj és 4.990 Ft havi díj Elkészítési idő: 3-5 munkanap
Az áruház alapfelszereltsége:
- Ön által kiválasztott domain név + tárhely (a HU végződésű domain 15 nap alatt készül el)
- Saját e-mail cím
- Kívánságára kialakított, egyszerű, egyedi stílusú fejléc és főoldal (kb 30 féle alap dizájnból és sok száz féle színből lehet választani.)
- Adminisztrációs felület, melyen termékek leírásait word- szerű formátumban, szerkesztve tudja feltölteni, és képeket tud feltölteni
- Adminisztrációs felület, melyen a vásárlók számára választási lehetőségeket tud beállítani (pl.: méret, szín, forma, stb.)
- vásárlóit regisztrálni tudja
- automatikus e-maileket küld a vásárlóknak és az adminisztrátornak is
- raktáron készlet alakulását nyomon követi
- Hírleveleket tud küldeni vásárlóinak
- Google analitika
- Szállítási és fizetési módok beállítása
- Az áruház kezelésének betanítása
A havi díj tartalmazza
- a konzultáció lehetőségét( higgye el , szükség lesz rá, hacsak Ön nem egy profi szakember a témában! ),
- munkaidőben telefonon, skype-on, e-mailben. Munkaidő után, skype-on -elérhetőség esetén.
- Alap linkmarketing.
- Dizájn elemek megváltoztatásának lehetősége.
Külön megállapodás alapján:
- Partnermarketing lehetőség beépítése
- címkefelhő,
- sms küldés a rendelésről,
- tömeges termék export/import csv fájlból, kierjesztett linkmarketing, és egyéb keresőoptimalizálási megoldások
- + egyéni kívánságok.(címlap dizájn ,stb)
Szerződésünk 3 évre szól, utána az áruház teljes egészében - minden felszerelésével együtt - a megrendelő tulajdonába kerül.
|
|
|
Siker -
Cikkek
|
|
2010. augusztus 22. vasárnap, 05:57 |
A" Ki tudja mi a célom ?" első részét itt olvashatod. Kedvenc íróm, Maxwell Maltz - akitől már itt is sokat idéztem, - írta egy könyvében: „Az agy és az idegrendszer egy csodálatos és bonyolult célkövető mechanizmust testesít meg, egyfajta beépített automatikus vezérlő rendszert, amely, ha érted dolgozik, akkor sikermechanizmusként, ha ellened, akkor kudarcmechanizmusként működik, mégpedig aszerint, hogy Te hogyan működteted, milyen célokat jelölsz ki számára.” Szeretnék még egy történetet elmesélni, amely szintén az ismeretségi körömben történt. Jó pár évvel ezelőtt, barátainknak el kellett adniuk otthonukat, mert rosszul sikerült vállalkozásuk anyagi terheit csak így tudták csökkenteni. Egy szép kertes négylakásos társasházból, gyerekeikkel felköltöztek egy lakótelep 6. emeletére. A bő negyvenes asszony, aki egész életét abban a kertes házban élte le, sehogyan se tudott megbarátkozni a helyzettel. Nem volt számára elegendő tér, furcsa volt, hogy szomszédok nem is köszönnek egymásnak, arról már nem is beszélve, hogy a játszótérre sem igen merte a gyerekeit egyedül leengedni. Esténként kiült az erkélyen lévő mélyhűtőláda (mert az máshova nem fért el) tetejére, és folyamatosan arról ábrándozott, hogy innen elköltözik. Esélyük sem volt a költözésre, hiába dolgoztak mindketten, mert ez éppen akkor történt, amikor az ingatlan árak száguldottak fölfelé. A második lakótelepen töltött év nyarán az asszony rávette a férjét, hogy kezdjenek házat keresni. Elment a bankokba, hogy megtudja kaphatnak-e kölcsönt. A bankokban azt mondták, hogy néhány milliót esetleg kaphatnak, jó pár kezes bevonásával.  A lakótelepen töltött második év végén találtak egy házat egy külső kerületben, ami ugyan nem olyan volt, amilyet szerettek volna, de hát mégis átalakítható, és tenyérnyi kert is volt hozzá. A férfi – mérnök ember lévén – rögtön átalakítási tervet készített, amit kifüggesztett a konyhába, hogy minden pillanatban álmaik otthonát nézegethessék. A „bárhova, csak el innen” mechanizmus beindult, de nagyon gyorsan kiderült, hogy sok millióval kevesebb pénz jön csak össze. Eltelt a nyár, az ősz, és a tél egy része is, amikor a férj kitalálta, hogy új rajzot készít, mert az átalakítandó házról úgyis lekéstek, akkor meg miért ne olyan függjön a konyhában, amilyet tényleg szeretnének.Elkészült az álomház vázlata, kiakasztották a másik mellé. Az új ház rajza egy skicc volt, egy egyáltalán nem átlagos házról. Az események innen turbó sebességre kapcsoltak. A kép kiakasztása január közepén történt, február közepén lefoglalóztak egy olyan házat, ami szinte teljesen olyan volt, mint a rajzon, és egészen pontosan háromszor annyiba került, mint amit egy évvel azelőtt nem tudtak megvenni. Az már csak hab a tortán, hogy aznap hozta a foglalót a lakótelepi lakásukra a vevő, amikor megkapták a levelet a banktól, hogy a hitelüket elutasították. Nem részletezem tovább, mégis lett happyend, július elsején költöztek. ( és persze, hogy az OTP adta hozzá a hitelt ) Kielemezve a történteket, ha nincs az az első ház, az első rajz a konyhafalon, valószínűleg még ma is a mélyhűtőláda tetején ücsörögne a nő. Olyan elképesztően reménytelen volt a helyzetük, hogy az egyetlen reménysugár az a rajz volt, amit minden nap, ha kellett, ha nem, megnézett, minden látogatójuknak megmutatott. Ezzel szinte tapintható közelségbe hozta a házvásárlást. Mindkettőjük tudatába mélyen bevésődött, hogy kell az a ház.Vajon véletlen volt-e, hogy a nő, ablakpucolás közben, az újságpapíron elolvasta a lakáshirdetéseket? Véletlen volt-e, hogy akadt egy olyan ingatlanközvetítő, aki hajlandó volt megadni a címét a hirdetett ingatlannak, mert az asszony az elmondás alapján, abban a pillanatban meg akarta nézni? Miért, vannak véletlenek?  Valószínűleg vakmerőség volt a nélkül leelőlegezni a házat, hogy tudta volna, hogy az OTP biztosan ad-e nekik hitelt. De minek nevezzük, hogy az asszony pont aznap este adta el azt a lakást, amiben 3 gyerekükkel éltek, - és akkor már hónapok óta eredménytelenül hirdettek - , amikor az OTP levélben megírta, hogy nem kíván nekik hitelt nyújtani? Gyakorlatilag minden hidat felégettek maguk mögött. Olyan mélyen hitték, hogy meg tudják csinálni. Nem, semmi sem volt véletlen! Ha az embernek célja van, azt el tudja képzelni, olyan részletességgel, mintha már el is érte volna, van hite, hogy eléri, mindent megtesz, hogy elérje, és nem tántorítja vissza semmilyen akadály, akkor el is fogja érni. Sokszor azt látom, hogy sokaknál (persze nálam is) a teremtés folyamatából valamelyik lépés kimarad.Például nem tudom pontosan mi a célom. Sokszor inkább azt tudom, mit nem akarok, mintsem, hogy mit akarok. Így nehéz bármit elérni. De az is baj, hogy valahogy –nem találok rá jobb szót – gyengén akarom, nem mindenáron, nem tűzön-vízen keresztül. A gyenge akarás nem lendít át az akadályokon, folyton falakba ütközöm. Nincs elég hitem, hogy el tudom érni a célom. Végül, talán a szerintem a legnagyobb hiba, a sült galamb effektus, mármint az arra való várakozás. Ugyanis a sült galamb az jön időnként , csak ahhoz, hogy le tudjuk nyelni, legalább akkorára kell tátani a szánkat, a mekkora a galamb. Komolyra (?) fordítva a szót, legalább egy lottószelvényt venni kell, ha az ember a lottó 5-öst tűzi ki célnak! Következő részben a kudarcmechanizmust, sikermechanizmusra váltó"kapcsoló" beállításáról lesz szó.
|
|
Siker -
Cikkek
|
|
2010. július 11. vasárnap, 19:01 |
|
Nyilván erre az a válasz, hogy én, ki más!
Csakhogy az esetek többségében ez nem így van. Egy-egy undok,fáradt nap után végiggondolva a nap történéseit bennem gyakran felmerül, hogy tényleg azért csináltam , amit csináltam, mert én akartam,vagy pedig valaki más mondta meg,hogy mit is csináljak. Tényleg, mire is gondoltam egész nap? Arra gondoltam, amit szeretnék elérni, megvalósítani, vagy pedig a szokásos „ a gyerekek, - jaj csak nehogy bajuk essék -, sárga csekk –már megint ki kell fizetni valamit - , -a fenébe is már megint nem tudom ez, vagy az hogyan legyen -” szentháromság jegyében telt a nap. Amikor az ember gödörben van nagyon nehéz pozitívnak lenni. Egy barátnőm mesélte túl 2 váláson, illúziók nélkül, hogy hihetetlen élményben volt része a minap. Olvasott egy cikket a Nők lapja könyvajánlójában úgy jó 2 évvel korábban, ahol a szerelmespár hölgytagja egy szállodai szobában kedvesét várva, több mint száz bolondos és komoly kívánságot fogalmazott meg , hogy mit is szeretne csinálni szerelmével együtt.
Egy hosszú kívánságlista kerekedett belőle. Volt olyan kívánság, hogy együtt kiflicsücsköt eszegetni, vagy vasalót kihajigálni az ablakon, szintén együtt. De volt komolyabb kívánság is, hogy elmenni New Yorkba, vagy megnézni valami szép kiállítást. Barátnőm kedvet kapott, hogy írjon valami hasonlót, mert éppen kibontakozóban volt egy új kapcsolata,néhány perc alatt vagy 150 bohókás és komoly kívánságot fogalmazott meg , hogy mit is csinálna szívesen legújabb „áldozatával”. Elég sok olyan kívánság volt a listán,aminek megvalósulására semmi esélye sem volt.
Néhány nappal ezelőtt a kezébe került az iromány.

Megdöbbenve látta, hogy miközben zöld filctollal kihúzogatta a megvalósult álmokat, hogy gyakorlatilag az egész papír bezöldült. A kívánságok 98%-a teljesült, és a maradék nagy része is folyamatban volt. Most jöhetne konklúzióként, hogy „na tessék, íme a leírt célok ereje!”, de én mást mondok. Azt hiszem, hogy a barátnőm, amikor a lista készült, egy nagyon laza állapotban volt. (és nem az alkohol miatt : ) ). Megadta az utasításokat az agyának, hogy mit is szeretne elérni, és az rögtön neki s látott a terv kivitelezésének.
Gondolom, semmi újat nem mondok azzal, hogyha azt mondom, hogy az agyad programozható. Viszont van egy rossz hírem, ha Te nem programozod, akkor programozza más helyetted!
Például, amikor este fáradtan a TV előtt ülsz, és ellazulsz, ha akarod, ha nem kapsz egy adag reklám programot.
Amerikában csináltak egy kísérletet, mozifilmek alatt coca-cola és pattogatott kukoricaevésre szólították fel a nézőket. Az egyikből 17%-al, a másikból 56%-al több fogyott a szünetben, mint egyébként.(ezt a reklámozást azóta már betiltották, szerencsére)
Van tehát választás, Te csinálod a programot Magad számára, vagy más. Van célod, vagy másnak a céljait valósítod meg?
Kormányos vagy, vagy matróz?
Légy szíves írd le a véleményed a dologról, és pozitív példákat is szívesen olvasnánk! A témát folytatjuk! |
|
Siker -
Cikkek
|
|
2010. június 24. csütörtök, 20:19 |
|
Miért nem kezdek hozzá, miért nem teszem meg, miért nem tudom, hogy merre menjek….
Telkes József egyik könyvében olvastam egy kis történetet, remélem nem haragszik meg érte, ha idézem:
Egy ember le akarta nyírni a füvet, de eltört a fűnyírója. Ezért átment a szomszédba, és megkérdezte a szomszédot, hogy kölcsönadná-e az ő fűnyíróját. „Ne haragudjon ”- mondta a szomszéd - ,”de nem adhatom kölcsön a fűnyírómat,mert a feleségem tatár bifszteket csinál.” A szomszéd válaszán meglepődve a férfi megkérdezte: „ Mi köze a fűnyíró kölcsönadásának, ahhoz,hogy a felesége tatár bifszteket csinál?” A szomszéd a szemébe nézett és azt felelte: „Ha nem akarom kölcsönadni a fűnyírómat, akkor bármilyen kifogás megteszi!”
Annak is van előnye, hogy az ember a gödörben van.
|
|
Bővebben...
|
|
Siker -
Cikkek
|
|
2010. június 24. csütörtök, 18:19 |
|
Ezt a hasonlatot is MLM-es tréningjeim egyikéről vettem kölcsön.Képzeld el, hogy gőzmozdonnyal kell eljutnod ából bébe. A gőzmozdony vezetője tudja, már órákkal azelőtt, hogy egyáltalán egy centimétert is előre menne, fel kell fűtenie a mozdonyt. Ha hosszú az útja, jó sok szenet fel kell halmoznia, hogy a végállomásig elegendő legyen.
Csak fűt és fűt, és amikor megfelelő mennyiségű gőzt ráengedi a turbinákra, nagyon lassan, kattogva, csattogva megindul a mozdony. Kicsi a sebessége és mindig újabb és újabb szenet kell rádobni, hogy menjen. De van egy pont, amikor elegendő a gőz, és a vonat felgyorsult. Kevés szénnel is beéri már, olyan sebesen megy, hogy szinte megállíthatatlan. A sikerhez vezető út is nagyjából ilyen.
Az elején, főleg míg nem tudod, hogy mihez is kezdj, rengeteg energiádat viszi el. Már akkor javul a helyzet, ha legalább azt meg tudod fogalmazni, hogy mit is szeretnél elérni. Van egy rossz hírem, az, hogy minden számládat ki tudd fizetni, vagy az, hogy ne legyen több tartozásod, bár nagyon fontos, mégsem lehet egy jó cél. Ez ugyanis a sikered mellékterméke lesz. A jó cél valami olyasmi, ami megmelengeti a szívedet, amiről el tudod képzelni, hogyha eléred és visszagondolsz az útra, akkor azt érzed, hogy igen, ezért érdemes volt! Ez az érzés a Te fűtőanyagod.
Amikor ezt érzed, gyorsan halad a mozdonyod. Baj csak akkor van, ha elbizonytalanodsz. Nem tudom, Te voltál-e úgy, hogy mondjuk, meghallgattál egy jó kis előadást, és hihetetlenül fellelkesedtél, majd másnap vagy Te, vagy mások helyetted azt mondták, hogy ez egy marhaság. Elillant az euforikus öröm, hogy végre valaki megmutatta az utat a jobb élet felé. És újra csak állsz, és már megint nem tudod, merre menj. Én sokszor átéltem már, vannak félig kész honlapjaim, félbehagyott tanfolyamjaim, soha be nem fejezett írásaim. Bosszantó volt, hogy én, akibe szinte évtizedeken keresztül sulykolták, hogy tűzz ki célokat, írd le őket,csináld ezt, és azt, elolvastam könyvek garmadáját, néha nem jutok messzebbre a sárga csekkjeimnél. Jó, oké megfogadom, akarok havonta 1 milliót, le is írom gondoltam, de akkor, miért nem hozza már a postás? (Lehet, hogy új postás van, és nem tudja a címemet? :) ) Lehet,hogy úgy szálltam föl a gőzmozdonyomra, hogy kevés szenet vittem magammal? Cikkeinkben bőven fogunk foglalkozni,hogy hogyan is lehet fűtőanyaghoz jutni.
|
|
|