Amikor ennek az oldalnak a megálmodói összeültek, hogy az oldal tartalmát megbeszéljék, arra gondoltak, hogy a sikerhez vezető út állomásairól fognak cikkeket írni, lehetőleg olyanokat, amik nekik is segítségükre voltak ezen az ingoványos talajon. Gondolták, hogy majd lesznek jó kis cikkek a célkitűzésről, az akaraterőről, a kitartásról, az emberi kapcsolatokról, szóval csupa fontos dologról, ami szükséges ahhoz, hogy az ember megvalósítsa vágyait és jól érezze magát a bőrében. Arra nem gondoltak - pedig jele volt elég – nagyon sokan, akiknek a legnagyobb szükségük lenne arra, hogy lelkesedjenek, hogy célokat tűzzenek ki, hogy megoldják az életüket, egyszerűen olyan élethelyzetbe lettek hozva, hogy már ahhoz sincs lelkierejük, energiájuk, hogy ezzel a témával foglalkozzanak. Elmerülnek a mindennapi problémák megoldásának mocsarában, és próbálnak már a „bőrükön keresztül is lélegezve”, egy kis levegőhöz jutni.  Új témakörünket az a jogos felháborodás hozta létre, hogy úgy érezzük, hogy kiszolgáltatottságunknak nincs határa. A bankok, a biztosítók, az APEH gyakorlatilag bármit megtehet velünk. Tekintet nélkül arra, hogy gyermekeinknek esetleg nem tudunk enni adni, számláinkat nem tudjuk fizetni, megtehetik velünk, hogy bankszámláinkat lenullázzák, otthonainkat elveszik, listákra tesznek, mindezt az emberiesség és az empátia legkisebb látszata nélkül. Olyan ügyintézőket foglalkoztatnak, akiknek fogalmuk sincs, hogyan oldják meg a legkülönbözőbb ügyeket, mert megoldás mindenre van, ha valaki meg akarja oldani őket. De nincs ilyen akarat, „hadd hulljon a férgese” alapon, nyugodtan meggebedhet, aki nem úgy teljesít, ahogy elvárják. Az, hogy a legelemibb feltétele sincs meg annak, hogy teljesíteni lehessen, az nem érdekes. Szóval dühünkben hoztuk létre új rovatunkat, melynek címe:
Hát velünk már mindent meg lehet csinálni?
Rovatunkba várjuk az történeteiteket a eztmegseszabadna@gmail.comra , kommentárjaitokat, pedig a cikkek végén elhelyezett komment bokszokba. Kérjük, ha tetszik a rovatunk, akkor aktívan vegyetek részt a szerkesztésében, és küldjétek el ismerőseiteknek is! (A Facebook és más logók, valamint a kommentbox a cikk címére kattintva jelennek meg) Írásaitok az Ti általatok választott névvel jelentetjük meg! Tekintettel arra, hogy a most következő történetek egyébként higgadt társainkból is igen nagy indulatokat váltottak ki, feltétlenül leszögeznénk, hogy az emberi jogokat sértő, káromkodó megnyilvánulásokat moderáljuk.
|
|
Hát velünk már mindent meg lehet csinálni? -
Ti küldtétek
|
|
2010. november 10. szerda, 12:20 |
Amikor ezt a hirdetést megláttam, felkiáltottam, hiába leleményes nép ez a magyar! Csalásban, más emberek megtévesztésében utolérhetetlen. Barátnőm igen nagy bajban van, akkora fülest kapott a gazdasági válságtól, hogy még most is szédeleg. Duplán is rosszul érintette a válság, egyrészt közel 10 éven keresztül hiteltanácsadóként dolgozott, másrészt, neki magának is jelentős kölcsön terheli a házát. Így a munkáját elvesztve küszködik az egyre növekvő részletekkel. Mivel még nem nagyon találta meg mivel is tömhetné be az egyre éhesebb, és türelmetlenebb szolgáltatók száját, körülnézett a piacon vajon kitől is kaphatna kölcsönt. A Providenten kívül nem-igen állt Vele szóba senki. És akkor – láss csodát – megtalálta a KÉKKÖLCSÖN hirdetését.

Már nem kell sehova sem mennie! Már nem kell semmit sem küldözgetnie! Már nem kell semmit sem intéznie! Már nem kell semmit sem fizetnie! Már nem kell semmit sem leterhelnie! Már nem lesz szüksége kezesre! Már nem kell félnie a magas kamattól!
Megtudta a leírásból, hogy nem kell munkahely, fedezet, nem kell semmi, nem kell sehova se mennie, mert most megtalálta, amit keresett. Nem baj az se, ha gyesen van, vagy rokkant járadékot kap, akár 3 millió forintot is kaphat. Ne gondolkozzon, telefonáljon! Nem gondolkozott! Telefonált! Valószínű, ha gondolkozott volna, akkor észreveszi, hogy 90-es számot hív, annak ellenére, hogy a kékkölcsön tudat alatt azt sugallja, hogy ez olyan, mint a kék-szám, tehát helyi tarifás. A vonal végén egy géphang bemondta, hogy most sajnos a hívott szám nem elérhető, próbálja meg később. Megpróbálta. Ekkor sem volt elérhető. Azt gondolta, biztos nagy a forgalmuk, ezért nem éri el Őket. Próbálkozott volna harmadszor is, de ekkor a telefonja bemondta, hogy az egyenlege ezt nem teszi lehetővé. Nem értette, hiszen 2 órával azelőtt töltötte fel 1500 forinttal az egyenlegét. Utána nézett a két sikertelen hívása kétszer 625 forintot „szívott” le a kártyájáról. Valószínűleg, ha nem ilyen nagy bajban van a barátnőm még a telefonálás előtt elgondolkodott volna, mert még abban az időben is, amikor „hajigálták” az emberek után a hitelt, fedezet nélküli kölcsönt, csak nagyon szigorú feltételek mellett lehetett felvenni, ma pedig egyenesen lehetetlen, hacsak nem dolgozol 2 éve ugyanazon a helyen. Gyes, pótlék, stb kizárt! Hát nem leleményes? Azt ígéri, amit hallani szeretnél! Nincs munkahely? - nem baj, nincs miből visszafizetned? - nem baj, csak telefonálj! Így legalább az ötletgazdának lesz miből költekeznie! A csalásnál is nagyobb disznóságnak tartom, hogy azokról húzzák le a pénzt, akik amúgy is nagy bajban vannak. Fogadjunk bármibe, hogy nem lehet ezeket a szemétládákat semmilyen módon megtalálni! A 90-es számot, aki biztosítja nekik, majd üzleti titokra fog hivatkozni, hiszen egy "ilyen jó kuncsaftot" nem akar elveszteni. A honlapja bizonyára egy amerikai szerveren van. A http://kekkolcson.biznisweb.sk domain egy szlovák név. Jól ki van ez találva! Gratulálok! Most is fut a Google hirdetésük. Vajon hányan dőlnek be nekik? Bár már, ha valaki nem első reflexből hívja őket, akkor a nevükre rákeresve láthatja, hogy jó néhányan blogolnak már róluk, mint csalókról. Kíváncsi vagyok, mit szól ehhez a PSZÁF!
|
|
Hát velünk már mindent meg lehet csinálni? -
Ti küldtétek
|
|
2010. szeptember 18. szombat, 18:00 |
"Egy elkeseredett anya" írta: Három gyereket nevelek, 6 éve özvegyen, egyik egyetemista, másik főiskolás, a harmadik gimnazista. Jól menő vállalkozó koromban (értsd a gazdasági válság előtt) vettünk a nagy fiamnak egy garzonlakást Budapesten. Kiszabta az APEH az illetéket, hétszázezer forint környéki összeg volt. Mivel nem volt rá egy összegben pénzünk, kértünk, és kaptunk részletfizetési kedvezményt rá. A gazdasági válság kezdetéig fizettük is a részleteket, de utána több részlettel elmaradtunk (szám szerint a 24-ből, összesen 5-el). Ez tény, és nyilván fel is számolja az APEH a megfelelő kamatot. A fiamat nyári munkára felvették dolgozni egy bankhoz, így egész nyáron mindösszesen annyit pihent, hogy kiment a Szigetre egy hétre. Ott érte az a megrázkódtatás, hogy nem tud az automatából pénzt kivenni. Rohant az OTP-be, ahol közölték, hogy az APEH inkasszót tett a számlájára. De ekkor még valamennyi pénzt ki tudott venni. Az én számlámon is társtulajdonos a gyerek, így az a számla is zár alá került, erről az utolsó fillérig, minden pénzt átutalt az OTP az APEH-nek. Sajnos mostanában minden fillérünket be kell osztanunk, így az APEH által elvitt összegnek csak egy részét tudtuk pótolni. Fennmaradt 5 azaz öt euró hitel tartozásunk az OTP felé. Ez 1 hónapja történt az óta az OTP, monitorozás címén, (értsd: felhívtak) 9 alkalommal, alkalmanként 3,3 eurót számolt fel. (Szerintem, ha csak ezt csinálná, ebből is milyen jól meg tudna élni.) De a legszebb ezután következett: Egy gyerek után családi pótlékot, szellemi fogyatékos öcsém után árvaellátást, és özvegyi nyugdíjat kapok a közös számlánkra. A pénzek, ahogy beérkeztek, az OTP darabonként 393 Ft-ért, azon melegében tovább is utalta az APEH-nak. Arra a kérdésemre, hogy hogy lehet egy családot lenullázni, kifosztani, csak vállvonogatás volt a válasz, és az, hogy azért van, mert közös a számlánk, és egyébként pedig igenis, az APEH-nek mindent lehet. Közben a fiamnak a nyári munkás munkahelyére megérkezett a letiltás, valamint küldtek az egyetemre is, hogy biztos, ami zicher alapon az ösztöndíjából is le lehessen vonni a részleteket. Így a második havi keresetéből már eleve levontak 33%-ot. Az OTP számlára megérkező maradék pénzt, pedig egy az egyben utalta át az OTP az APEH-nak. Kérdésem, érdekel egyáltalán valakit, hogy éhen halunk, nem lesz gázunk, villanyunk, elárverezik a házunkat? A szellemi fogyatékos öcsémet kiteszik az intézetből, ki fog rá vigyázni? Mindezt azért, mert egyszer vettünk egy garzont?
Az APEH azt állítja, az OTP nem ismeri a szabályokat, mert vizsgálnia kellett volna, hogy kinek jött a közös számlára a pénz. De egyébként , Ők egy ember összes pénzét elvihetik. Az OTP azt mondta, hogy Ők felhívták az APEH-et, és ott azt a választ adtak nekik, hogy az összes pénzt utalják át. Úgy érzem magam, mint egy ping-pong meccsen. Az a kár, hogy a fejem a labda. Lenne egy költői kérdésem: miért kell a bajban levőket még mélyebbre tuszkolni?
A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznem,hogy az APEH visszaadja a családi pótlékot,az árvaellátásokat, tehát, ami az én nevem re jött, majd egyszer. Enni még van mit, mert egyik nyugdíjas rokonunk minden héten bevásárol nekünk. De egyetlen számlát, törlesztést sem tudtunk kifizetni. Ki adja vissza nekem azt a pénzt, amit az OTP és a szolgáltatók büntetőkamat, átutalás és egyéb címen felszámolnak?
Drága APEH! Nem lesz ki adót fizessen, ha a sok rossz helyzetben lévőt mind megfojtják!
Drága OTP! Nem lesz zsíros osztalék, ha mindenkit sárba döngölünk!
Hogy lehet így bánni az emberekkel???
|
|
Hát velünk már mindent meg lehet csinálni? -
Ti küldtétek
|
|
2010. augusztus 07. szombat, 12:53 |
|
Elnézést kérek mindenkitől, aki a Sikerkovácsoktól pozitív kicsengésű, buzdító hangú írásokat vár, amikor az oldalt terveztük mi is ilyenekre gondoltunk. Azonban az élet hozta elénk a témát, és nem tudunk szó nélkül elmenni mellette. Végül is, ha valaki azt a célt tűzi ki maga elé, hogy becsapja embertársait, és ezt a célt eléri, még akkor is jól csinál valamit, ha az egyébként aljasság.
Tehát a recept:
Ha ezzel mind megvolnál, akkor már más feladatod nincs, mint kiállítani a számlát, persze csak interneten, egy e-mailban, csatolva. Mindenképp írd oda, hogy ez így teljesen hivatalos! Nem kell sok pénzt kérned, elégedj meg ingatlanonként, és havonta 10-20.000.- Ft-al.
Ha valaki reklamálni merészelne, akkor –bármilyen sértő, felháborodott levelet ír- Te csak válaszold nyugodtan, hogy minden benne van a Felhasználási feltételekben.
Csak még egy fortély a legvégére:
Ne lehessen felmondani a hirdetést addig, amíg az az elvetemült hirdető ki nem fizeti a számládat! De ha kifizette is, küldj egy újabb számlát, hiszen biztosan telt el idő a számlakibocsátás és a befizetés között, és az azért ugye „Neked se vót ingyért!” Íme, egy biztos" sikerrecept." Lehet, hogy kicsit paranoiás vagyok, de mostanában sokszor érzem azt, hogy finoman fogalmazva is hülyének néznek. A Fogyasztóvédelmi Fórum panaszfala tele van ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokkal. Az interneten rengeteg ingyenes hirdetési lehetőség van. Az Ingatlanbazár sem nem szebb, sem nem jobb ,mint a többi. Ki hallott már olyat, hogy addig hirdetik az ingatlanomat, amíg ki nem fizetem a hirdetés árát. Vagy ha, az Ingatlanbazárral szerződök, akkor miért az Ingatlandepo-tól kapok levelet? Ha ez nem az én átverésemre csinálták, akkor a fizetős időszak előtt miért nem kérdezték meg, hogy akarok-e a továbbiakban fizetni azért, hogy náluk is fönt legyen a hirdetésem.
Lenne még néhány kérdésem a cég vezetőjéhez, amit a bíróságon fel is fogok tenni. De vajon hány ember gondolja úgy, hogy nem fog bírósághoz fordulni néhány tízezer forintért? Biztos sok, mert jól megy a cégnek. Most is mennek a fizetett hirdetései, így biztos, hogy sokan rákattintanak majd.
Tudom, hogy számít a pénz. Mindenki azt mondja, hogy a mai világban a siker egyetlen mérőeszköze. Én szerintem viszont nem mindegy, hogy milyen úton jut hozzá az ember. Remélem, hogy ez után a kis kitérő után, további írásainkban hasznosabb „siker recepteket” is fogunk tudni adni!
|
|